Bemutatkozás

Szél Alexandra, pedagógiai szakpszichológus vagyok. Pszichológusi és szakpszichológusi diplomámat is a Szegedi Tudományegyetemen szereztem meg. Jelenleg a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület Relaxáció és EEG visszacsatolás képzését végzem. Pedagógiai szakszolgálati ellátásban is dolgozom, ahol diagnosztikus vizsgálatokkal és terápiás ellátásokkal, csoportok vezetésével foglalkozom. Több éven keresztül oktatásban is dolgoztam.

A magánrendelés keretei között gyermekekkel és családjaikkal, valamint felnőttekkel is dolgozom együtt.

Vallom azt, hogy minden ember életében lehetnek nehézségek, elakadások, amivel úgy érzi, nehezen birkózik meg egyedül. A tanácsadás során a lelki egyensúly megtalálásában segítem klienseimet a saját erőforrásaikra, értékeikre alapozva, önismereti munkára támaszkodva. Célom az, hogy a hozzám fordulók számára értő figyelmet, biztonságot nyújtsak.

Gyermekkliensek esetében játékterápiás eszközöket alkalmazok. Mindig törekszem a rendszerszemléletű megközelítési módra, mely lehetővé teszi a mélyebb összefüggések meglátását is. A megoldásban a Szülőket bevonva, szerepüket erősítve segítem klienseim munkáját.

„ A látásod kitisztul, amint a szívedbe tekintesz. Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, fölébred.”  Carl Gustav Jung